Az ingatlan adatai
Térkép / Utca nézet
  • Címszavakban

    Budafok központjában, a Vígh utcai sporttelep vonzáskörzetében ELADÓ egy KÉT LAKÁSOS, vagy EGYBEN EGY NAGY családi ház.

    A ház saját HRSZ-al rendelkezik, tehát önálló ingatlan, 600 nm.-es telekkel.

    Jelenleg, az U alakú, földszintes ház két főbejárattal, 2 konyhával és 2 fürdőszobával bír, így ezzel az adottsággal és az alaprajzát tekintve két lakásos ház. Ugyanakkor, ha a házat egyben tekintjük, akkor kényelmesen megfelel egy nagy családi háznak, amiben nappali + 3 szoba áll rendelkezésre, kvázi pont megfelel családoknak.

    Sok minden felújításra került már. Például, cserélve lettek a vezetékek, csövek, részben felújított a tető, nyílászárókat cseréltek ki, és helyenként szigetelve lettek a falak. Ugyanakkor van még mit felújítani a házon, így aki ezt választja, számolnia kell javításokkal! Egyébiránt a ház már most, jelen helyzetében is jól lakható.

    Rendkívül megkapó ház, hívogató és vendégmarasztaló a légköre, amolyan “Szeress belém” házikó.
    A nagy méretű konyhában családias légkör, így főként olyan családoknak fog tetszeni, akiknél a konyhában szokásos az együttlét. Jó időben közvetlenül a teraszra lehet kitárni az ajtókat, ablakokat, megnövelve ezzel a konyha helységét.

    Jó szívvel ajánlom gyermekes családoknak, mert a lokáció jól biztosítja a biztonságos közlekedést, és az ellátottságot. Gyalogos távolságra pedig a sport központ az edzésekhez.

    Ha Önök idős szülővel költöznének össze, vagy egy jó adottságú, fszt.-es házat keresnek jó helyen, akkor bátran keressenek meg, garantálom, hogy nem fognak csalódni!

    Növelve a jó adottságokat, van még az ingatlanhoz, egy külön kis ház, gazdasági épületként nyilvántartva, hátul a kertben. Jól hasznosítható műhelynek, irodának.

    Jöjjenek el megnézni, várjuk Önöket szeretettel!

    Várom érdeklődő hívását!!!

    Hegyesi Csaba 06 70 377 3341